HILL International

Befektetési szakértő

állami tulajdonban álló tőkebefektető céghez


Megbízónk a hazai kis- és középvállalkozások legaktívabb tőkebefektetője. Az állami tulajdonában álló vállalat annak érdekében jött létre, hogy a növekedési potenciállal rendelkező kis- és középvállalkozások számára kockázati tőkét biztosítson. Emellett üzleti-pénzügyi tanácsadási szolgáltatással is segíti a társaságok növekedését, piaci bővülését, strukturális átalakulásukat. A vállalat most üzleti tevékenységének bővítéséhez főállású befektetési szakértőt keres.

A befektetési szakértő felelős lesz a befektetési lehetőségek feltárásáért, szűréséért; jogi és pénzügyi átvilágítások koordinálásáért; éves és időközi beszámolók elemzéséért és értékeléséért; üzleti tervek elemzéséért, meghatározásáért. Munkája során részt vesz szindikálásban, az ajánlatok kiadásában, a portfólió kezelésben, a tulajdonosi képviselet biztosításában, illetve feladata lesz még a befektetési döntés-előkészítéshez kapcsolódó elemző, értékelő tevékenység, befektetési előterjesztések elkészítése. Természetesen a befektetési exitek előkészítése és végrehajtása is színesíti munkáját.
Önt keressük, ha releváns (közgazdász, pénzügyi) felsőfokú végzettségű, tapasztalt elsősorban kockázati tőkebefektetések területén, illetve hazai KKV-k banki finanszírozásának területén. Az ideális jelölt képes a pénzügyi beszámolók elemzésére és értékelésére, ügyfélkezelésben jártas, valamint beszél angolul vagy németül. Komoly előnyt jelent, ha start up-ok finanszírozásában is tapasztalt már.

Várjuk jelentkezését, ha igényli a folyamatos tanulást, és a változatos, projekt jellegű munkákat. Pályázatát online rendszerünkön keresztül, magyar és angol nyelvű önéletrajza feltöltésével, valamint egy adatlap és egy rövid kérdőív kitöltésével a „jelentkezés” gombra kattintva tudja benyújtani.

1027 Budapest, Szász Károly utca 2.

Telefon: 201-2252; 20/201-2252
E-mail: hill@hill.hu

<< Vissza Jelentkezés >>