Visszatért a lendület

2011.06.02


68 százalékkal emelkedett az év első öt hónapjának árbevétele az elmúlt év ugyanezen időszakához képest. A fejlődés tehát látványos, bár ahogy Fazekas Zsolt ügyvezető ironikusan megjegyezte, volt honnan fejlődni. Az elmúlt két szűk esztendő után úgy véli, hogy ez most már nem a piac hullámzása, hanem a fellendülés trendje.

Lényegében a válság előtti üzletmenet állt vissza 2011-ben a HILL-nél. Az elmúlt 2 évben hasonló mértékben esett vissza a kereslet a keresés és kiválasztás, valamint a szervezetfejlesztési üzletágban és most mindkét szolgáltatási ágban látható a fellendülés. A növekedés 2010. novemberétől érzékelhető és főként a termelő és szolgáltató társaságok tértek vissza a megbízók közéOptimista gazdasági kilátások.

A HILL tapasztalatai is visszaigazolják a piaci helyzetet, miszerint az építőipar még mély válságban van, egyetlen megbízást sem kapott a cég ebből az iparágból. Örvendetes, hogy a régi ügyfelek hűségesek maradtak a társasághoz, azt pedig, hogy a piaci jelenlétet sikerült fenntartani az új megbízók egyre nagyobb aránya jelzi.
A HILL magyar szervezete a válság idején sem csökkentette dolgozói létszámát, a kevesebb munka miatt felszabaduló energiákat új termékek fejlesztésére fordította. Most ezek az elektronikus, internet alapú termékek (HILL Competence Analysis, 360 fokos értékelés, recruitment rendszer) is egyre népszerűbbek, fokozatosan beépülnek az alapkínálatba.
A keresés-kiválasztási projektek eredményességét pedig segíti, hogy az új, alacsonyabb adókulcs okozta nettó bér növekedés miatt a jelöltek rugalmasabban tudnak tárgyalni jövendő munkaadójukkal és így kevesebb a jövedelem elképzelések közötti eltérésből fakadó eredménytelen projekt.
< Vissza